Testünk
„ spirituális „ felépítése: Auráról, és a csakrákról
Az Aura
Nem más az aura, mint
energiatér ami, a testünket körülveszi, kb. két méter vastag és
tojás alakú, minél erősebb az energia kisugárzása annál
egészségesebb a tulajdonosa. Kettős szerepe van, közvetíti a
kozmikus energiákat a testbe, és a testben keletkezett rezgéseket,
átadja a környezetnek. Színe jelzi, hogy pozitív vagy negatív
energiával van e feltöltve a tulajdonosa, valamint az egyén lelki
állapotát.
Az aura, nem más, mint a
csakrák energiáinak összességéből álló védőrendszer. A fő
csakrákhoz, több száz mellékcsakra tartozik. Elhelyezkedik a
testen kívül is néhány csakra. A csakra rendszert minden
pszichikai tevékenység során felhasználjuk.
Az ura színei, és jelentéseik:
A Csakrák
titkai
A test
csakrái:
- A Gyökércsakra: A gerincoszlop alján helyezkedik el, ez az első csakra ami kialakul. Ha egy gyermeket nem szeretettel várnak, akkor a születése pillanatában ez a csakra nem nyílik ki, ennek következtében, a gyermek a világot egy rossz helynek fogja tartani. A földiség avagy a túlélés csakrájának is hívják. Innen indul a félelem, a bizonytalanság, a tettvágy. A földhöz kötődik, állapota a vesékre és mellékvesékre van hatással. Irányítja a gerincoszlopot. Harmonikus működése az életszeretetünket biztosítja. A feladata az élethez szükséges egzisztencia, anyagi javak, családalapításhoz szükséges erő, energia megteremtése, valamint a többi csakra felé az energiát áramoltatása. Disszharmonikus működését jelzi, a hirtelen düh, az evés kényszer, pénzéhség, az agresszivitás, sokszor a székrekedés. Elzáródása esetén csökken a test immunitása, fizikai gyengeség, élettől való elzártság jelentkezik. Pánikbetegség alakulhat ki. Színe a piros, a tünetek jelentkezésénél, jobb ha pirosat viselünk, vagy megnézzük a naplementét.
- Hasi, vagy szexuális csakra: a köldök csakra, és a gyökércsakra között helyezkedik el. Uralja a szexualitást, a másik nemhez való vonzódást, a kreativitást, a családszeretetet, lelkesedési készséget, de innen indul ki a bűnhöz való viszonyulás is. Színe a narancs, hangja az „o”, és az ivarmirigy tartozik hozzá. Ha a hasi csakra nyitott, akkor nem félünk a szeretett személytől, nyíltan vállaljuk érzéseinket. A csakra gyenge működésére utal: ha valaki nem meri kimutatni érzelemeit, mert fél, hogy becsapják. Menstruációs zavarok, impotencia, nemző kielégülés, de a csillapíthatatlan szexuális étvágy is, a csakra rendellenes működésére utal. Ide írjuk még, a nemi szervek betegségeit, valamint a vese betegségeket.
- Köldök, vagy napfonat csakra: solar pexusnak is nevezik, ami a napot az erőnk központját jelenti. Hozzá tartozik a hasnyálmirigy, a máj, epe, a gyomor. Hangja az „ó”. A vegetatív idegrendszerrei hatással van, de legalább akkora hatással van az érzelmi életünkre is. Ezen keresztül érkezik az energia ami az étertestünketii táplálja, ezen keresztül sugározzuk az emberek felé érzelmeinket, ez szabályozza az egónkat. Innen indul a hatalomvágy, a félelem szülte uralkodni vágyás, más emberek felett. Ha napfonat csakránk nyitott, akkor boldogságot érzünk szeretetet, és megérzést sugárzunk mások felé. Ha viszont zárva van, az súlyos depressziót eredményez. Ez a csakra boldogságunk meghatározója. A gyerekkori negatív élmények ezt a csakrát befolyásolják leginkább. A gyerekkori szeretethiány későbbi önzést, mások szempontjainak figyelmen kívül hagyását eredményezi. Innen ered a hirtelen harag, az elfojtott indulatok kitörése. Sárga színű mintája az egész testünket körbe veszi, 7-20 cm-es kiterjedésben. Színe a sárga.
- A szívcsakra: A szeretet középpontja. Innen indul ki önmagunk elfogadása, a bűntudat leküzdése, mások megértése, azaz az önmagunkon való túllépés. A szerelem székhelye. Az éter és a fizikális testet köti össze egy vékony ezüstszállal, folyamatosan fel kell tölteni kozmikus energiával, ami a légzésen keresztül történik. H a érzelmeinkben sebezhetőek vagyunk, és félünk azok kimutatásától, biztosra vehetjük, hogy a szívcsakra zárt. Ha a magányról beszélünk akkor is zárlatról van szó. Szinei: a zöld és a rózsaszín. Szervei: csecsemőmirigy, nyirokmirigyek,szív, tüdő, vér, bőr. Hangja az „á”. Ez az energiaközpont, igazán erőteljesen sugárzik, akár pozitív, akár negatív töltésű.
- Torokcsakra: Szine: kék, hangja az „é”. Szervei: pajzsmirigy, nyak, tarkó, fülek, hangképző szervek, hőrgők, nyelőcső, karok. Szabályozza a kommunikációs működésünket. Az étertesttel van kapcsolatban, ezzel halljuk meg a világ hangjait, de saját belső hangunkat is. Komoly zavar van a csakra működésében, ha nem merjük önmagunkat nyíltan felvállalni, nem merünk beszélni érzéseinkről.
- Homlokcsakra, avagy a harmadik szem: Színe: az indigókék, hangja az „í”. Hozzá tartozik az agyalapi mirigy. Szervei: arc, szem, fül, kisagy, orr, és a központi idegrendszer. A szellemi erők, a megismerés, az emlékezőtehetség, és az akarat irányítója. Ezen a csakrán keresztül működik az érzékfeletti élmények észlelése. Itt vesszük fel a kapcsolatot, más emberek lelkével az angyalokkal, és sajt magasabb énünkkel.
- Korona vagy fejtető csakra: Színei: lila, fehér, arany. Hozzá tartozó hang az „om”. Hozzá tartozó mirigy a tobozmirigy. Az egész szervezetre hatással van, hozzá rendelt szerve a nagyagy. Ez a csakra az út a másik dimenzióba. Amikor lehetőségünk van arra, hogy fizikai testünkből asztráltestünk kisétáljon a szellemi dimenzióba. Egyesek szerint ez akkor történik meg, amikor álmodunk, aztán egy ezüstszál segítségével visszakapaszkodunk a fizikai testünkben. A korona csakra szabályozza a legmagasabb tudat működését, a megvilágosodást. Ennek csakrának a segítségével juthatunk el a spirituális megismerés legmagasabb fokára, megérthetjük, honnan jöttünk, hová jutottunk, és hová kell érkeznünk. Ha ez a csakránk működőképes, akkor képesek vagyunk mások cselekedeteit megérteni. A depresszió, gyűlölet, bosszú, és az írígység ismeretlenné válik.
- Mellékcsakrák: négy fő mellékcsakránk a két tenyéren, és a két talpon helyezkedik el. Feladatuk, egy csatorna rendszer működtetése a főbb csakrák között.
További mellékcsakrák a fejen helyezkedenek el, több az arcon,
illetve a fül mögött.
- Szusumna:A csakrák által alkotott energia csatorna, alsó végén van,a gyökércsakra, a felső végén a koronacsakra.
Két oldalán, fut, két fő
csakravezeték, az ida, és pingalá v. más néven Jing, és Jang
Ida- jing: női, passzív
holdenergia szállítása
Pingalá- jang: férfi,
aktív napebergia szállítása
- a két fő vezeték,
minden csakrapontban keresztezi egymást, illetve a csatorna köré
tekeredve folyamatosan helyet cserélnek.
i
Vegetatív idegrendszer: testünk azon szerveinek az összessége,
amelyet nem tudatosan irányítunk.
ii
Étertest: a tudatalattink képe, lelkünk valódisága, létezésünk
a szellemvilágban.
Ϊsa
Schneider : Kísértetek, rejtelmek, átkok: Jegyzet:
A jóslásokról:
Ha nincs benne egy kis titok, nem is hat
rendesen. Az emberek hajlanak a titok irányába, és szükségük
is van a titokra. Aki vágyik valamire, el ne mondja senkinek, amíg
be nem teljesedik, mert ha elmondja, akkor már el is laposodott, és
nem is akarja olyan nagyon. Ki kell nevezni, olyan napokat, amikor a
jóslásnak egyszerűen mennie kell. Olyankor se vessen az ember
kártyát, amikor nincs kedve hozzá, mert akkor rossz dolgok fognak
kijönni. Mindig pozitívat kell olvasni, soha -soha rosszat mert az
beteljesülhet. Ha muszáj, inkább ráhúzni 3-4 kisegítő
kártyát, abban már biztosan lesz valami öröm is. Ha az ember
hisz valamiben és nagyon akarja, az beteljesülhet. Az ember úgy
gondolkodik saját, magáról, ahogy a környezete kezeli. Fontos a
kreativitás, és az önmegvalósítás is. A jóslatok hajlamosak
arra , hogy valóra váljanak.
Az önmaguktól beteljesült jóslatok, úgy
jönnek létre, hogy
1. előre megjósoljuk őket, a kliens hisz
benne, és elvárja , hogy beteljesedjen
2. mindent megtesz annak érdekében , hogy
bekövetkezzen a jóslat.
Egyetlen szóval, tönkre lehet tenni valakit,
vagy fel lehet emelni.
Nem csak aura, de glória is létezik élő
emberek feje körül, de ez legtöbbször beteg, és ritkábban
egészséges ember feje körül található( egészséges
koronacsakra, sokkal erősebb kommunikáció az égiekkel)
Egy kis plusz:
Az érintés, simogatás nyugtató, és
megértést sugall, biztonság érzetet kelt(főként a kézé)
Azért húzunk bal kézzel kártyát, mert az
áll a jobb agyféltekével kapcsolatban, ami a spirituális én
kifejező eszköze... az és az alfa tudatállapot idézhető elő a
használatával.
1: Telekinézis: (– mozgó, recsegő
tárgyak, minden fizikai magyarázat nélkül)...előidézhetők,
rendkívül heves érzelmek esetében, például, egy elmérgesedett
vita alkalmával. Az elfojtott, erős agresszivitás is előidézheti.
A poltergeist jelenséget, legtöbbször, egy erős érzelmi
inteligánciájú, de agresszivitásra hajlamos egyén elfolytott
agressziója idézi elő.
2. Tisztánlátás: érzékszervek fölötti
látás módja...különleges tudatállapotban lévő kapcsolatba
lépés az elhunytakkal, ill. egyéb lelki identitásokkal, magasabb
inteligenciákkal.
3. Prekogníció: Előre megérzés- szinte
mindenkiben megvan – kifejleszthető ez az érzés.
A lényeg az, hogy a jósok és előrelátok,
képesek egy olyan tudatállapotba kerülni, ami egy olyan álom
közeli állapot, ahol az idő megszűnik, és a jelen , jövő, és
a múlt egybeolvad, és így érzékelhetővé, válnak az eljövendő
információk.